Férfi szem – női szerep 3. rész
A filmművészeti újhullámok egész Európán végigsöpörtek, lebontva vagy kikezdve a régi, elavult filmkészítési trendeket, új mozgóképes formanyelveket létrehozva, merész témákat megfogalmazva. Az olaszon kívül kitörölhetetlen jelentőséggel bírt a francia, a cseh, a lengyel, a magyar, a svéd és az angol újhullám, melyet találóan free cinema-ként is emlegetnek. Európában virágkorát éri a filmezés, a kísérletezés, a művészi szabadság és a szexuális forradalom is kibontakozik.
Közben Hollywood történetében fontos ponthoz érkezik: a 60 éve szilárdan álló stúdiórendszer kifúj, eléri fájó végpontját. A gigászi költségvetésű, monumentális filmek és az ezek létrehozásában egymással versengő stúdiók a csőd szélére jutnak a nézői érdektelenség miatt.
A Kleopátra, és stílusos módon A Római Birodalom bukása kivéreztették végleg az álomgyár gépezetét, ami már csak a csodában bízhatott. Jól érezték, hogy a megváltozott nézői igényekhez, a szabadabb erkölcshöz, a felvilágosultabb gondolkodásmódhoz kell igazítani a rutinok által kiüresített filmgyártási trendeket.
A célközönség a fiatalság lett, akik a beat- és hippimozgalmak, a szexuális szabadosság, és az európai művészeti trendektől átszellemülve ültek be a vetítőtermekbe, és arra vágytak, hogy vásznon hétköznapi, emberi történeteket lássanak a régmúlt világokat sirató „szandálos” szuperprodukciók helyett. Ehhez természetesen kevés lett volna a puszta szemléletváltás, így drasztikusabb eszközökhöz folyamodtak a stúdiók; átadták a stafétát egy fiatal rendezőnemzedék kezébe. Ez a filmes fenegyerekekből álló brancs két hullámban (alig tíz év alatt) megújította az amerikai filmet és művészi színvonalban az európai mellé helyezte.
Az Új-Hollywood néven elhíresült rendezőgeneráció olyan jól ismert nevekből állt, mint Francis Ford Coppola, George Lucas, Steven Spielberg, Martin Scorsese, Brian De Palma, Terrence Mallick, Robert Altman, és még sokan mások.
A korszak nyitófilmjeként általában az 1967-es Diploma előtt-öt és a Bonnie és Clyde-ot, zárásaként pedig az 1979-es Apokalipszis, most!-ot szokás megnevezni.
Ezek a termékeny évek hatalmas változást hoztak a színrevitelben, a cenzúra legutolsó morzsáit is szétzúzzák az alkotók, a vásznon nyíltan ábrázolnak erőszakot (Keresztapa, Taxisofőr, Bonnie és Clyde, A vad banda), nem kerülgetik a szexualitás témáját (Az utolsó mozielőadás, Diploma előtt, Ne nézz vissza!)
megjelenik a drog problémája a filmben (Szelíd motorosok), valamint fontos előrelépések történnek a női főhősök ügyében.
Már az európai filmes mozgalmak is sokat mozdítottak előre az aktivizálódó főhősnők tekintetében, Új-Hollywood pedig felteszi a koronát erre az irányvonalra. Az új női hősök már távol vannak a klasszikus filmben megismert és megszokott szerepektől, akik a férfi tekintet számára egy gyönyörködtető, nézegetnivaló „vágy tárgyát” jelképeztek.
Új-Hollywood női gondolkodnak (Annie Hall, McCabe és Mrs. Miller), manipulálnak (Az utolsó mozielőadás), uralkodnak (Diploma előtt), harcolnak (Bonnie és Clyde), megjelenik az önálló, független nő képe is (Alice már nem lakik itt)
Több alkotó a horror eszköztárának segítségével mutatja be a női test sérülékenységét (Az ördögűző, Carrie).
Reke Balázs, író, előadó, filmesztéta írása, 2019 december